2010. június 17., csütörtök

Spirit Bliss - egy legenda születése :)

Mint ahogyan azt bizonyára már jó néhányan tudjátok, egyik  blogtársunk fantasztikus tehetségét végre felfedezte egy kiadó, így hamarosan kézbe vehetjük Spirit Bliss (alias Hujder Adrienn) Árnyékvilág című remekművét! Személy szerint már nagyon várom, mert az eddigi alkotásai alapján meggyőződtem róla, milyen hihetetlenül fantasztikusan ír Ő, mennyire sokszínű fantáziával van megáldva. Emlékszem, mikor elkezdtem fanfiction-öket olvasni, az Övé volt az első, amit a kedvencek közé mentettem és már ott is marad az idők végezetéig. Részben miatta kezdtem bele magam is az írásba, mert bár soha nem beszéltünk személyesen, mégis, inspirálóan tudott hatni rám, megigézett a történetével, olyannyira, hogy egy-egy fejezet után csak ültem a gép előtt, és másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy "még! még többet akarok!". Na, és azért az sem volt elhanyagolható, hogy úgymond a "földim", mert én is baranyai vagyok, akárcsak Ő. :)
A nemsokára megjelenő Árnyékvilág szintén roppant ígéretesnek találtatott, olyannyira, hogy bár még meg sem jelent, én máris teljesen beleszerettem :)
Bemásolom ide nektek Spirit Bliss ajánlóját a könyvéről:


"A regény egy olyan világot próbál bemutatni, amely kívülről csillogónak, izgalmasnak, boldognak tűnik, de valójában árnyék fedi, amely alá egy kívülálló nem láthat be. Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Azt hiszik, hogy az élete a lehető legboldogabb, és nem is tudják, milyen távol állnak a valóságtól.
Aztán feltűnik egy lány, akinek semmi köze az árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét valami miatt, ami a múltban történt vele. Camilla boldog az ő szürke kis világában, egészen addig, míg meg nem ismeri Adamet.
Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi démonjaival kell megküzdeniük.
A regény egy romantikus történet, mely tele van humorral, szenvedéllyel, feszültséggel és meg van fűszerezve némi kis akcióval is. "
(forrás:http://twilightfic.blogspot.com/2009/05/arnyekvilag-sajat-regenyem.html)


A rajongásom azt hiszem teljesen egyértelmű, szóval nem lesz meglepő, ha ott találtok az elsők között, akik megveszik a könyvet :)
További érdekességek, kulisszatitkok és információk Adriról és az Árnyékvilágról:



Valamint nyomom követhetitek az eseményeket a Facebookon is! (a link elérhető az oldalsávban elhelyezett banneren keresztül is!)
Nagyon remélem, hogy minél többen támogatjuk majd Őt, mert nagyon megérdemli!
Adri, mérhetetlenül büszke vagyok Rád és szorítok neked!
xoxo
Lea

Nincsenek megjegyzések: