11. fejezet

(Bella szemszöge)


- Bella, édesem, ébredj, megérkeztünk! – hallottam Edward hangját a távolból, de nem akartam még felébredni.
- Csak még egy kicsit hadd aludjak! – kérleltem.
- Akarod, hogy bevigyelek? – kérdezte és már fel is kapott. Kezdtem magamhoz térni.
Nem voltam valami felemelő társaság az úton, ugyanis az elmúlt pár órát végigaludtam. Edward nem szólt semmit, továbbra is kitartóan menetelt az ajtó felé.
- Edward, várj egy kicsit, kérlek!
- Baj van? – nézett végig rajtam, sérüléseket keresve.
- Dehogy, csak szeretnék egy kicsit körülnézni. Végül is tudnom kell, hová hurcoltál, nem? – kacsintottam rá incselkedve.
- Kívánságod számomra parancs! - hajtotta le a fejét, és érzéki csókot lehelt az ajkamra. Már nem akartam semmit látni. Csak Őt.
- Először a házat nézzük meg – leheltem.


Rám pillantott, tekintete sötét lett a vágytól. Folyékony ónix. Izzott. Kábultan érzékeltem, ahogy lassan besétáltunk az előtérbe. Szerelmem mindenhol felkapcsolta a lámpákat, hogy lássak valamit. Valahogy nem tudott most érdekelni semmi, rajta kívül. Mindenütt őt láttam, agyam egyetlen dologra koncentrált. A testem lángolt, de ez nem olyan tűz volt, mint mikor James megharapott. Ebből a tűzből még többet akartam, elevenen akartam benne elégni. Minden porcikámmal Rá vágytam, ahogy ő is énrám. Testünk egymásnak feszült. És akkor elbizonytalanodtam. Nem tudtam, mit is kellene csinálnom. Lihegve húzódtam el tőle.


- Ne haragudj, de… - nem tudtam befejezni, mert az ujját lágyan a számra tette.
- Semmi baj, megértem. Nem vagy kész. Nem nagy ügy – suttogta a fülembe.
Felnéztem rá, látnom kellett, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg minden rendben. Edward rám mosolygott, és máris jobban éreztem magam. A lágy fényben kiderült, hogy semmit nem titkolt előlem. Még így is szeretett, hogy az utolsó pillanatban elhagyott a bátorságom. Egy ideig csendben, komolyan méregette az arcomat.


- Valamit mondanom kell, mielőtt visszarendeződünk – kezdte.
- Igen? – kérdeztem rá, mert úgy tűnt, visszakozni akart.
Edward szinte hódolattal simított végig kézfejével az arcomon. Lehunyt szemmel élveztem az érintést, ami egyre kellemesebbé vált. A forró tűz újra elöntötte a testemet.


- Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam – suttogta – Nem csak azért, mert olyan az arcod, mint egy angyalé, hanem mert boldoggá teszel. Megnevettetsz és elgondolkodtatsz. Ha velem vagy, szinte már ember vagyok. Te tanítottál meg rá, hogy ne vegyek mindent olyan komolyan. De főleg azért vagy ennyire szép, mert akkora szíved van.
A szemem megtelt könnyekkel, így nem láttam tisztán az arcát. De ahhoz épp eléggé, hogy észrevegyem rajta a gyengédséget.
- Ó, Edward…!
- Még nem végeztem – fojtotta belém a szót. – Azt hiszem, ha az enyém lennél, olyan közel kerülnék a mennyországhoz, amennyire egy férfi csak kerülhet. De azt is tudom, hogy inkább égetném el magam elevenen, mint hogy olyasmit tegyek, amivel ártok neked. Szeretlek, Bella. Kérlek, bízz bennem!
Felsóhajtottam. Akkora gombóc volt a torkomban, hogy képtelen voltam megszólalni. Átkaroltam Edward nyakát, odahajoltam hozzá, és gyengéden megcsókoltam. Kemény, mégis lágy ajka fogva tartott, és a forróság, amelyet ez a csók kiváltott belőlem, mindent megváltoztatott. Nyelvem hegyével végigsimítottam az ajkát. Edward felnyögött, és viszonozta a csókot. Az egyik kezét a hátamra tette, és közelebb húzott magához. De aztán habozva elhúzódott, és a szemembe nézett.


- Biztos, hogy ezt akarod? – súgta elakadó lélegzettel, a vágytól rekedt hangon.
- Igen, egészen biztos – leheltem, és hogy megmutassam, mennyire, kezem a mellkasára csúszott.


Nem kapkodtam, hagytam időt a felfedezésre. Kezeim lassan haladtak a gombok mentén, mindig kinyitva egyet. Mikor elértem a hasáig, Edward felmordult és az ágyra döntött. Finom csókkal kezdte, amely egyre vadabb, sürgetőbb lett. Lassan tolta fel a felsőm, hogy aztán a fejemen áthúzva végleg lehúzza rólam. Az ő ingje is a padlón hevert már. Éreztem a hűvös levegőt, ahogy egyre nagyobb részét ölelte át a testemnek. Edward egy kis szünetet tartott, majd mindkettőnket megszabadított a ruháinktól. Meztelenül simultunk egymáshoz. Nem tudtam levenni róla a szemem. Megbabonázva néztem az ismerős testet. Edward minden porcikája tökéletes volt. Még sosem kívántam őt ennyire. Teljesen új élmény volt, olyasmi, amire akkor sem számítottam, amikor megpróbáltam elképzelni ezt a pillanatot. Ettől még jobban szerettem. A legkisebb kétség nélkül tudtam, hogy soha nem okozna nekem fájdalmat. Nem értettem, hogyan aggódhattam ennyit nemrég. Most azt akartam, hogy Edward lásson engem, olyannak, amilyen vagyok. Semmi más nem volt fontos, csak az, hogy itt volt velem. Együtt vetettük le magunkat a mélybe anélkül, hogy tudtuk volna, hová érkezünk. De kemény sziklák helyett egyszer csak a szerelem és az elragadtatás tengerében találtuk magunkat.
Edward sóhaja mindent elmondott, amit tudni akartam: hogy tetszik neki, amit lát, épp úgy, ahogy én is szerettem az ő testét.


- Még annál is szebb vagy, mint ahogy elképzeltem – lehelte.
Elmosolyodtam.
- Most én is annak érzem magam.
- Bárcsak érezhetnéd, és láthatnád, amit én! – súgta.


Megcirógattam a mellkasát, mire szorosan magához húzott és megcsókolt. Mindent elfelejtettem magam körül, átadtam magam a csodálatos, gyötrő vágyat okozó csóknak. Edward, mintha a gondolataimban olvasott volna, félbeszakította a csókot, és mellém heveredett. Ajkai a nyakam körül jártak lágy táncot, egyik kezével lassan végigsimított az oldalamon. Elakadt a lélegzetem, hogy aztán zihálásba csapjon át. Szája már a melleimnél járt. Annyira csodás volt őt ott érezni, hogy azt hittem, elolvadok a gyönyörtől. Edward nyelve, ajka, keze percről percre egyre jobban elvarázsolt. Megvonaglottam, ezzel jelezve neki, hogy mi az, amire a levegőnél is nagyobb szükségem volt. Azonnal elszakadt az addig ostromolt testrészemtől, és combom belső oldalát kezdte simogatni. Rekedten felnyögtem, és szinte elsüllyedtem az érzékiség tengerében. Felkiáltottam, ujjaim a lepedőt markolászták, és remegve emeltem a csípőmet Edward felé. Gyengéden széttolta a térdeimet és közéjük ereszkedett. Édes csókot lehelt az ajkaimra, majd erőteljesen, mégis óvatosan belém hatolt. Egy pillanatra éreztem csak a fájdalmat, de máris új szenvedély ragadott el. Végre teljesen magamban éreztem őt, és csillapult az a fájdalmas vágyakozás, amely szinte elvette az eszem. Tágra nyitottam a szemem, és láttam, ahogy Edward szinte önkívületi állapotban néz le rám. Csaknem elolvadtam a forró pillantás alatt. Egyre gyorsabban és hevesebben mozgott, olyan hatalmas erővel, mint maga természet. Nyöszörögve simultam még jobban hozzá, lábaimat a derekára kulcsoltam, és úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Láttam az arcán, hogy nem sokáig bírja már. Azt hittem, felkiált, de nem: lehajolt hozzám és keményen megcsókolt. Zihálva viszonoztam, vártam a végkifejletet. Amikor ez megtörtént, Edward tényleg felkiáltott, de nem szakította meg a csókot. Éreztem, hogy reszketés fut végig a testén. A következő pillanatban én is hevesen összerándultam, és elöntöttek a kéj hullámai. Egyszerre jutottunk a gyönyör csúcsára. Hihetetlenül mély boldogság töltött el. Mikor a föld lassan megszűnt remegni alattunk, kimerülten, kapkodó lélegzettel feküdtünk egymás karjaiban, képtelenül arra, hogy az érzéseinket szavakba öntsük. Edward ajka csak most szakadt el az enyémtől. Mielőtt elvált volna a testünk, rám mosolygott, és én is visszamosolyogtam rá. Sosem gondoltam volna, hogy valaki ennyire lenyűgözhet. Edward a hátára fordult. Ki kellett volna mennem a fürdőszobába, de képtelen voltam megmozdulni. Úgy tűnt, minden erő elhagyta a testem, ernyedten feküdtem Edward mellett, arra gondoltam, soha többé nem fogok tudni mozogni. Bár, ha Edward készen áll az ismétlésre, valahogyan csak sikerül. Lassan fordítottam az arcomat felé.


- Valamit eltitkoltál előlem – nyögtem elfúló hangon.
- Mit? – kérdezte Edward, fejét pár centiméterre megemelve, hogy a szemembe nézhessen.
- Soha nem mondtad, hogy ilyen… öhm, nos, hogy ilyen jó vagy – egyre nagyobb zavarban voltam.
- Sosem kérdezted – vigyorgott rám.
Belecsíptem, mire ő halkan felkiáltott. Meglepetten ránéztem, de ő továbbra is mosolygott.
- Egyébként te is tartogatsz még néhány titkot, édesem! – bújt hozzám.
- Nem, soha! Mindig mondtam neked, hogy én vagyok a legjobb dolog a szendvics feltalálása óta, de te sosem figyeltél rám ilyenkor – adtam a felháborodottat.
- Hazug!
- De azért jól hangzik, nem?
- Igen, és még igaz is. Te vagy a legjobb dolog a szendvics feltalálása óta – suttogta a nyakamba.


Kicsit megszorítottam a kezét, hogy rám figyeljen.
- Ha már a szendvicseknél tartunk… - kezdtem.
- Éhes vagy? – pillantott rám kérdőn.
- Mindjárt éhen halok! – kicsit rájátszottam, de mulatságos volt.
- De ez ugye nem azt jelenti, hogy valamelyikünknek meg kell mozdulni? – nézett rám kétségbeesetten.
- Csak akkor nem, ha mogyorókrémes szendvicset rejtettél a párnád alá – nevettem.
- Ó, az ördög vigye el, elfelejtettem! – mérgelődött viccesen.
- Akkor, attól tartok, valamelyikünk fel fog kelni – néztem rá határozottan.
- Gondolom, én leszek az – sóhajtott lemondón Edward.
- Szeretem benned, hogy ilyen éles elméjű vagy – kacagtam rá.
Edward elhúzta a száját, kelletlenül felült és rajongó pillantást vetett meztelen testemre. Sugárzó arccal vett egy mély levegőt és felállt. Pucéran sétált a bőröndökig, előhalászott egy rövidnadrágot, és a konyhába indult. Mikor visszatért, nemcsak mogyorókrémes szendvics volt a tálcán, hanem pirítós, tojás és narancslé is. Rám mosolygott, majd elkomolyodott és szinte ünnepélyesen néztünk egymásra.


- Ez volt életem legszebb élménye – mondta halkan – El sem tudtam képzelni…
- Én sem – tettem hozzá.
- És szerinted ez mit jelent?
- Nem vagyok benne biztos – válaszoltam elgondolkozva - , de talán azt, hogy annyiszor kell csinálnunk, ahányszor csak lehetséges – vigyorodtam el a végére.
- Tényleg? Ugye tudod, hogy megőrülök érted?
- Őrültnek őrült vagy, az már biztos. Amennyiben én őrjítelek meg, az nekem tiszta haszon – feleltem fülig érő szájjal.
- Csak te és senki más – ezt már a nyakamba lehelte.


Odahajolt hozzám olyan kedves mosollyal, hogy alig kaptam levegőt. Annyira erős volt a vágy, hogy megérintsem, hogy akaratom ellenére is felé nyújtottam a kezem. Edward belecsókolt a tenyerembe, amitől megborzongtam. Ennyi elég volt. Egy ártatlan érintés és egy finom csók a kezemre.
- Még mindig éhes vagy? – kérdezte szerelemem.
Én közben teljesen elfelejtettem az evést. Arra támadt étvágyam, hogy odabújjak hozzá, megint megérintsem, és újból a leírhatatlan, csodálatos érzések kerítsenek a hatalmukba. De nem tehettem. A testemnek kellett a pihenő. Edward megmarkolta a csípőmet, és közelebb húzott magához. Próbáltam kerülni a tekintetét, de gyengéden felemelte az államat.
- Minden rendben? – Csak bólintani tudtam.
- Komolyan? – aggodalmaskodott még mindig.
- Igen, csak nem vagyok biztos benne, hogy készen állok egy újabb…nos, tudod… - sütöttem le szemem.
Edward gyengéden végigcsókolta az arcom, a szemhéjam, a homlokom, majd az ajkaimat becézgette.
- Várhatunk – mormolta. – nem lesz könnyű, de türelmes vámpír vagyok.


Elmosolyodtam, és átadtam magam Edward apró csókjainak. De ahogy finoman simogatni kezdett, majd birtoklón magához ölelt, tudtam, hogy reménytelen az ellenállás. El voltam veszve, a vágyaim rabszolgájává váltam. Átadtam magam a pillanatnak. Enni ráérek később is.


Mikor másnap reggel felébredtem, az első, amit észrevettem, hogy a tálcáról eltűntek a tegnap otthagyott ételek, és frissek kerültek a helyükre. Kellemesen fájt a testem, minden porcikámban éreztem a boldog kimerültséget. Lassan Edward felé tapogatóztam, és amikor jéghideg keze hozzáért a felhevült bőrömhöz, sugárzóan rámosolyogtam.


- Jó reggelt, Mrs. Cullen! Hogy telt az éjszakája? – kérdezte incselkedve.
- Ó, hát nem is tudom – Edward egyik szemöldöke felszaladt. – Természetesen leírhatatlanul gyönyörű volt! El sem tudtam képzelni, hogy ennyire felemelő, ennyire varázslatos lesz! – lelkesedtem, mire ő elkomolyodott. – Valami rosszat mondtam? – kérdeztem kissé pánikba esve.
- Nem dehogy. Csak újra és újra rádöbbenek, hogy mennyire, hogy halálosan szerelmes vagyok beléd és veled szeretném élni az örökkévalóságot. Kinyitottad előttem az édességbolt ajtaját, és beengedtél rajta. Ennyi az egész. Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható. És én pontosan ezt érzem a nap minden órájában és minden percében, amióta megláttalak. Szeretni valakit, aki szeret téged... Imádott lénynek lenni, akit a másik istenít, mindez túllépi az emberi boldogság határát: lopott tűz a mennyországból. Mindennél jobban szeretlek téged, mert te tettél engem ilyenné; boldoggá, őrültté és mindenekfelett szerelmessé. Örökké hálás leszek neked, mert annyi bizalom és hit árad belőled, amely engem is képessé tesz a szerelemre. Köszönöm, hogy itt vagy nekem – a végét már csak suttogta.


A szemeim megteltek a meghatottság és a szerelem könnyeivel. Edward mintha az én érzéseimet öntötte volna szavakba. Meg sem tudtam szólalni. Szerelmem letörölte a könnyeimet és lágy csókot lehelt a számra. Odaadóan simultam hozzá, de ő elhúzódott. Kérdőn néztem rá. Mosolygott.
- Édes, én is nagyon szeretném, de tényleg enned kellene valamit! – kacagott fel, majd az ölembe tette a tálcát.
Tényleg nagyon éhes voltam, így mindent megettem. Miután tele volt a gyomrom, szófogadóan nyújtottam Edwardnak a tálcát, aki két másodperc alatt visszavitte azt a konyhába és vissza is tért. Hozzábújtam, mint egy kiscica, elégedetten szuszogtam a karjaiban. Azt akartam, hogy ő is tudja, mit érzek, ezért elkezdtem beszélni.


- Életem legjobb döntése volt Forksba költözni. Megváltozott minden. Szürke, átlagos kis világom egy csapásra megtelt színekkel és érzelmekkel. Teljessé tetted az életemet, a lelked tökéletesen kiegészíti az enyémet. Létem minden pillanatában azon leszek, hogy boldogságunk töretlen legyen, mert nekem az a fontos, hogy téged boldognak lássalak, a te örömöd teljes legyen. Hiszen, ha te boldog vagy, én is az vagyok, ha valamilyen fájdalom gyötör, az engem is megvisel. És ez fordítva is így van. Benned megtaláltam a lelkem másik felét, szívem hiányzó darabját, angyalszárnyam párját. Boldog mosollyal az arcomon fogom élni az öröklétet, mert veled együtt tehetem ezt. Köszönöm, hogy megajándékoztál a szerelem csodájával, hogy megmutattad nekem, milyen, ha fontos vagy valakinek. A világ legnagyszerűbb érzése őszintén szeretni és szeretve lenni. Számomra te jelented az életet, nélküled nem menne – eddig jutottam, mert Edward a szájával fogta be az enyémet, szerelmes, vágyakozó csókot nyomva rá. Nyelveink édes játékba kezdtek, elsöpörve minden értelmes gondolatot. Már csak a vágyaink léteztek, és mi igyekeztünk életben is tartani őket.


Az elkövetkezendő napokban egymás kezét fogva fedeztük fel a szigetet, sokat beszélgettünk, nevettünk, és sokat szerettük egymást. Nem tudtuk megunni, soha nem volt olyan, hogy ne lettünk volna készen rá. Gyakran mentünk a minket körülvevő, azúrkék tengerbe, a meleg víz bársonyként ölelte át csókolózó testünket. Edward a szikrázó napsütésben egyenesen lélegzetelállító látványt nyújtott. Bőre nem egyszerűen csillogott, hanem minden mást elnyomva ragyogott. Nem tudtam levenni róla a szemem, elkápráztatva ültem a homokban, amikor félmeztelenül kisétált a habokból. Mint egy félisten. Leült mögém, fejemet a mellkasához döntöttem, és sokadszorra néztük végig a megunhatatlan, tengerparti naplementét. 
Belepett minket a boldogság, mint téli tájat a friss hó; tisztán és érintetlenül.