Dühös vagyok.
Így, ilyen egyszerűen megfogalmazva ezek a szavak nem jelentenek semmit, nem is fedik a valóságot. Mert az az igazság, hogy nem csak dühöt érzek. A lelkem szét akar szakadni a bennem tomboló indulatoktól és semmit nem tehetek ez ellen. A tehetetlenség dühít, hogy képtelen vagyok bármit is úgy tenni, hogy az jó legyen. Nekem, neked, mindenkinek.
Meg kell, hogy mondjam, a világ összeesküdött ellenem. Persze, most biztos azt gondoljátok, csak paranoiás vagyok, de nem. Jó, tudom én, hogy nem az EGÉSZ világ, de jókora darabkája döntött úgy, hogy ott tesz nekem keresztbe, ahol csak tud. Néha azt kívánom, bár ne úgy telt volna az életem, ahogy. Mert bármennyire is tenni szeretnék, tenni akarok, nem sikerül semmi sem úgy, ahogy szeretném. Ahogy AKAROM. Gürcölök, hajtok, kergetem a rózsaszín álmaimat, de valaki, valami mindig közbeugrik és képen röhög, mi több, halálra röhögni magát rajtam, ujjal mutogat rám, táblát akaszt a nyakamba lúzer felirattal. Tombolni akarok, felgyújtani az egész rohadt házat, a környéket, talán a világot is, őrjöngeni, amíg csak nem marad más, csak elszenesedett emlékek tömkelege, ahol boldog-szomorú könnyekkel a szememben járhatnám a táncot, míg csak bele nem szédülök és magam is megsemmisülök.
Kérdezed, mi történt? Ezt képtelen lennék egy mondatba sűríteni. Nagyon sok, apró kis semmiség jött egyszerre, áradatként zúdult a fejemre és én ott fuldoklom a gondok közepén, köpködöm a tüdőmbe került szomorúságot, igyekszem a problémák felszínén tartani magam. De, amint azt már bizonyára jól sejted, ezt is elszúrom. Erőm legutolsó morzsájáig harcolok, de aztán kimerülök, feladom, és széttárt karokkal hagyom, hogy a hullámok átcsapjanak fölöttem. Tágra nyílt szemmel süllyedek bele a közöny és bántás tavába, kis légbuborékok jelzik az utolsó, kétségbeesett segélykiáltásaimat, de senki nem foglalkozik velem. Egyedül vagyok.
A világ összeesküdött ellenem.
Dühös vagyok.
Két tomboló percet adott nekem ez a kis szösszenet, valamelyest csökkent bennem a feszültség, miközben írtam, de valóban, tényleg nem úgy klappolnak a dolgok mostanság, mint szeretném. Ezért nem is tudom megígérni, hogy lesz karácsonyi fejezet. Igyekezni fogok, de...
Sajnálom előre is, bocsánatot kérek, a földig alázkodom, ha kell.
Lea
2 megjegyzés:
Szia!
Örülnék a karácsonyi fejinek, de teljes mértékben megértem, hogyha nem jut rá időd, és ha csak jövő karácsonyra készül el, akkor is kivárom, mert biztosan megéri:)
Remélem hamarosan megoldódnak a problémáid. Szorítok neked!
Puszi
Naomi
SZia Lea!
Megdöbbenve olvastam soraidat, és tudom, hogy nem vígasztal, de veled vagyunk. Történnek rossz dolgok, olykor több is egyszerre. Az okosok azt mondják ezek erősítik a lelket. Én inkább néha úgy érzem összeroppantanak. Később rájövök, hogy mindenki le van..... aki ártani akar nekem és csak azért is a szemébe nevetek a "gonosznak" és megkeményítem magam. A rossz is elmúlik egyszer, remélem nálad is minél hamarabb. Az írást pedig ne érezd kényszernek, mi megvárunk Téged!! Ha nem karácsony előtt írsz, az sem baj, a lényeg, hogy valamikor írj, mert az nekünk mindíg ajándék, ha olvashatunk Tőled bármit.
Boldog Karácsonyt!
Megjegyzés küldése